Az áfonyalé 5 + 1 hatása

A fekete áfonya hatásai az egészsgére. Az áfonyalé pozitív hatásai az emberi szervezetre, sejtekre, szervekre.

Tekintettel a fekete áfonyában található számos antioxidáns hatóanyagra, nem meglepő, hogy a kutatások során kimutatták, hogy a szervezet számára fokozott antioxidáns védelmet biztosít az oxidatív stresszel szemben, többek közt a szív- és érrendszer tekintetében.

De ami meglepő a fekete áfonyával kapcsolatos kutatások eredményei közt, hogy hatását az egész testre kifejti. Nemcsak a keringési rendszer az, melyről kimutatták, hogy a fekete áfonya fogyasztásával erősödik az antioxidáns védelme. Ez gyakorlatilag a szervezet eddig vizsgált valamennyi rendszerére igaz. Például újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a túlzott terhelés miatt bekövetkező izomsérüléseket a fekete áfonya fogyasztásával csökkenteni lehet.

Az is bebizonyosodott, hogy az idegrendszer oxidatív stresszel szembeni védelme a feketeáfonya rendszeres fogyasztásával megvalósítható. Ezeket az antioxidáns alapú védőhatásokat kimutatták idősek esetében a neurodegeneratív betegségekkel szemben, valamint fiatal és középkorú elhízott emberek esetében.

A vércukorszintet szabályozó rendszer tekintetében is igazolták az antioxidáns védelmet, csakúgy, mint az emésztőrendszer esetében (különös tekintettel a vastagbélre és a rák kockázatára). Gyógyulás áfonyávalAz egész testre kiható antioxidáns védelem az, ami kiemeli az antioxidánsok sorából ezt a fantasztikus gyümölcsöt.

A feketeáfonya leve serkenti a vérkeringést, erősíti a hajszálereket, fokozza a vörösvértestek membránjainak rugalmasságát.

Fekete áfonya italunkban jelen vannak a gyümölcs és héj sötét színét adó antocianinok. Ezek egyfajta flavonoid vegyületek, melyek gyógyhatásait az utóbbi néhány évben tüzetesebben vizsgálták. Betegség Táblázat
Kattintson ide, ha betegségek szerint csoportosítva szeretné átnézni a termékeket.
Termék Rendelés
Kattintson ide, ha döntött már a minőségi Táplálékkiegészítők mellett, és rendelne.

Szívműködés

A feketeáfonyában található flavonoidok erősítik a hajszálereket, tehát csökkentik törékenységüket (szivárgás, aranyér, zúzódások), valamint megakadályozzák, hogy a kálcium a vérerekben lerakódjon, ezzel megelőzik az érelmeszesedést.
A fekete áfonya közismerten vérhigító hatással rendelkezik, tehát megakadályozza, hogy a vérlemezkék összetapadjanak és vérrög alakuljon ki belőlük.
A feketeáfonya tehát nagyban elősegíti a megfelelő szívműködést, a szív- és érrendszeri betegségek kezelését. A feketeáfonya antocianidjainak hajszálereket erősítő hatását olyannyira elismerik, hogy Európában számos kórházban a műtétek előtt és után feketeáfonyát adnak a betegeknek a bevérzések megelőzésére.

Keringési rendellenességek

A fekete áfonya kivonata serkenti a mikrokeringést. Állatkísérletek során bizonyítást nyert, hogy csökkenti az érrendszer áteresztőképességét és javítja a vérkeringést, valamint az érrendszer tónusát. Hasonló eredményeket hoztak az embereken végzett kísérletek is. 15 polineuritiszben (több ideg gyulladása, mely periférikus keringési elégtenséggel jár együtt) szenvedő betegnek naponta 480 mg fekete áfonya kivonatot adtak, mely nagy mértékben javította a mikrokeringésüket.
Egy másik vizsgálat során a feketeáfonyát ugyanilyen mennyiségben adagolva 47 különböző vénás betegségben szenvedő betegnek, arra jutottak, hogy csökkenti az áramlást a hajszálerekben, ezáltal megszüntetve a vénás és mikropangást a lábban.

Cukorbetegség

A fekete áfonya levelének főzetét a hagyományos gyógyászatban rég használják a vércukorszint csökkentéséhez. Kutyákon végzett vizsgálatok alátámasztották, hogy valóban csökkenti a vércukor szintjét, még az egyidejűleg befecskendezett cukor megjelenését is. Ez az antocianidin hatása, mely a leghatékonyabb vércukorcsökkentő vegyület.
Emellett az antocianidin javítja a kollagén sérülésekkel szembeni védekezőképességét, stabilizálja a kapillárisok áteresztőképességét és megelőzi a sorbitol felgyülemlését, ezzel véd a cukorbetegség által előidézett neurológiai és keringési tünetek ellen.

Az áfonya hatásai a vércukorszintre »

 

Gyomorfekély

A fekete áfonyának számos gyógyhatása ismert, de csak kevesen tudják, hogy gyomorfekély ellen is hatékony. Európában ilyen célra is felhasználják, de Amerikában főként az erekre és a szemre gyakorolt hatása miatt alkalmazzák.
A gyomorsav, a stressz, a gyulladásgátló gyógyszerek, az aszpirin vagy az alkohol miatt kialakuló gyomorfekély ellen is érdemes felhasználni.
A fekete áfonyában előforduló flavonoidok jelentősen fokozzák a gyomorban a nyálkatermelődést, mely védőrétegként működik és megelőzi a fekély kialakulását.

Bőr és a kollagén

A fekete áfonyában található antocianidinek stabilizálják a sejtközötti kötőszövetet, a kollagént, melynek ha duzzanata fellazul, könnyebben alakulnak ki gyulladások, nyálkahártya hurutok. Mivel megakadályozzák a gyulladás mediátorok (a gyulladásos folyamatok alkotóelemei, pl. hisztamin, leukotrién, prosztaglandin) szintézisét, fokozottan fejtenek ki gyulladásgátló hatást.
A fekete áfonyában lévő antocianidinek a gyulladásokra és a kollagén állapotára gyakorolt előnyös hatásaik miatt a cukorbetegség okozta szürkehályog és látásromlás megelőzésére és kezelésére is alkalmasak.

Az áfonya hatásai a látásra, a szemre »

Rákellenes hatások

Míg a legtöbb esetben a kutatások szinte kizárólag emberi sejtekkel vagy laboratóriumi állatokkal végzett kísérletek, addig a fekete áfonyával kapcsolatos vizsgálatok egyre növekvő százaléka fókuszál a rákellenes hatásokra. Több különböző típusú rák esetén vizsgálták már a fekete áfonya fogyasztás hatásait, mint a mellrák, vastagbélrák, nyelőcsőrák és vékonybélrák. Bízunk benne, hogy a fekete áfonya fogyasztás rák kockázatát csökkentő hatásaival kapcsolatban végzett széleskörű, embereken végzett vizsgálatok eredményt hoznak.

Vissza a Tetejére Megnézem az Árakat

2009 - 2017 © Minden jog fenntartva » Az oldalon lévő szövegek, képek és más tartalmak másolása jogi következményekkel jár.